A tehetség utat tör magának

A tehetség utat tör magának, tartja a mondás. S bár minden bölcsességnek van alapja, a mai felgyorsult világban úgy gondolom, kiegészítésre szorul.
Küldd el ismerősödnek ha tetszett Nyomtatás

Utat tör magának, ám az útját egyengetni és néha kisimítani a kisebb bukkanókat a mi dolgunk, oktatóké, tanároké, szakembereké. Ennek a filozófiának a jegyében köszöntöm a TALENTn  Tehetségfórum látogatóit, itt a Dunaújvárosi Egyetemen, ahol büszkék vagyunk arra, hogy nálunk a hallgató nem csak egy Neptun kód, hanem egy olyan család tagja, ahol a családtagok figyelnek egymásra és segítik egymást.

 

Ennek az elvnek a jegyében hoztuk létre a Hallgatói Sikerességet Támogató programunkat, a HASIT-ot, amely a hallgatói sikerességet állította a középpontba. A programnak köszönhetően 2017-ben 9%-ra csökkent intézményünkben a lemorzsolódott hallgatók aránya, mely egy műszaki-informatikai fókuszú intézményben különösen kiemelkedő eredmény.

 

Mentoraink nem csak a tanulmányaik során támogatják a hallgatókat, de számíthatnak rájuk bármely más probléma esetén is. Ettől az, ettől is az a Dunaújvárosi Egyetem, amilyennek megálmodtuk, és amiért olyan szívesen dolgozunk.

 

Büszkék vagyunk az alkalmazott tudományokban elért hazai és nemzetközi eredményeinkre; oktatóink, kutatóink tudományos elismertségére, kiemelten a műszaki, az informatikai területen; a versenyszférával való együttműködéseink potenciáljára; a (kooperatív-) duális képzésben és szakképzésben elért eredményeinkre.

 

Örülök, hogy vendégül láthatjuk egyetemünkön a TALENTn  Tehetségfórumot és megismerkedhetünk sok kiemelkedő tehetséggel, egyéniséggel és persze mi is megmutathatjuk magunkat és tehetséges hallgatóinkat, kutatóinkat.

 

A céljaink azonosak: megtalálni, tanítani és támogatni a tehetséget, a tanulni vágyó „gyerekből” szakembert, kiművelt emberfőt nevelni, aki megállja a helyét választott hivatásában éppúgy, mint a magánéletben, itthon és külföldön egyaránt.

 

Ehhez a munkához kívánok Önöknek sok sikert és kitartást, a tehetségfórum látogatóinak, vendégeinek pedig inspiráló történeteket, gondolatébresztő előadásokat!

 

Jó szerencsét!

 

Dr. habil András István

rektor, Dunaújvárosi Egyetem

Hirdetés
Ennek az oldalnak az eredeti elérhetősége: http://www.talentn.hu/a-tehetseg-utat-tor-maganak
Praesent et nulla eu nibh laoreet varius. Nunc venenatis nisi in libero. In sed justo. Sed risus. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus.