Domján Kata színésznő

Alakításával Los Angelesben elnyerte a US International Golden Film Award legjobb női filmfőszereplőnek járó díját.
Küldd el ismerősödnek ha tetszett Nyomtatás

Azért lett színész, mert közölni kíván az emberekkel gondolatokat, érzéseket, ez inspirálja. Akár színpadon áll, akár filmvásznon jelenik meg, külföldön vagy Magyarországon.

 

Nagyon szeret Magyarországon játszani, fontos számára, hogy magyar nyelven is megszólaljon, bár érdekli az amerikai színjátszás is. Különösen, mióta díjazták az Egyesült Államokban: 2019-ben Los Angelesben a US International Golden Film Award legjobb női filmfőszereplőnek járó díját nyerte el. A sikert számára A pillanat című, Tom Aspy rendezte dráma hozta el, melyben egy energikus orvostanhallgatót játszik, akit elhagynak barátai, otthagy szerelme, miután kiderül, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Emellett láthattuk őt az Aranyélet, a Hacktion, a Mintaapák, a Keresztanyu című magyar televíziós sorozatokban is.

 

 

„A tehetség megtalálásának kulcsa az önmagunkban való hit, és hogy mindig szeretettel dolgozzunk” – említi, hozzáfűzve, hogy hisz a csapatmunkában. Mestersége ugyanis sok ember munkájától függ, ezért fontosnak tartja, hogy egy-egy rá bízott művészi feladat teljesítése során mindig odafigyeljen a stábtagokra, a kollégákra.

 

Be the Light!, azaz Légy a fény! – ez a mottója, ami azt jelenti számára, hogy olyan energiával kell élnie, dolgoznia, hogy azzal jelentős dolgokat tudjon átadni a nézőknek.

Hirdetés
Ennek az oldalnak az eredeti elérhetősége: http://www.talentn.hu/domjan-kata-szineszno
Praesent et nulla eu nibh laoreet varius. Nunc venenatis nisi in libero. In sed justo. Sed risus. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus.