Giba Ágnes formatervező, belsőépítész

A gombostűtől a repülőgépig mindennel lehet foglalkozni, ez a formatervezés – hallotta. Megtetszett neki. Ez lett az élete.
Küldd el ismerősödnek ha tetszett Nyomtatás

A Műegyetemen formatervező mérnökként végzett. Erasmus-ösztöndíjjal járt Münchenben, majd később Milánóban bővítette ismereteit, és szerzett oklevelet terméktervezésből és belsőépítészetből. Idővel rájött, hogy a formatervezés problémamegoldásról, kreativitásról, szolgálatról szól.

 

Legújabban belsőépítészettel foglalkozik. Mint mondja, az a célja, hogy az emberek terét szebbé tegye, átvarázsolja. Az a környezet, amelyben élnek, alkalmazkodjon szokásaikhoz, mindennapjaihoz, s a tér ne gátolja, hanem segítse életüket.

 

 

Szívesen emlékezik a Herendi Porcelángyárban eltöltött több mint egy évére, ahol a manufaktúra legfiatalabb szerződött tervezőművészeként kipróbálhatta a porcelánfestést is. Élvezte, hogy egy hagyományos technológiával foglalkozó cég életében modernebb, a fiatalok igényeit jobban kiszolgáló formaparkot hozhatott létre.

 

Saját élettapasztalatára gondolva is úgy véli, a tehetség megtalálásának kulcsa: figyelj önmagadra, figyelj arra, mi érdekel, mi inspirál.

 

Hirdetés
Ennek az oldalnak az eredeti elérhetősége: http://www.talentn.hu/giba-agnes-formatervezo--belsoepitesz
Praesent et nulla eu nibh laoreet varius. Nunc venenatis nisi in libero. In sed justo. Sed risus. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus.