Tóth-Vajna Zsombor csembalóművész és orvos

Egyszerre végezte el az orvosegyetem általános orvosi karát, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem csembaló szakát.
Küldd el ismerősödnek ha tetszett Nyomtatás

Tapasztalatai szerint négy óránál többet egy dologgal nem lehet foglalkozni folyamatosan, így azután, amikor orvos szülei beíratták zeneiskolába, érdeklődése nem csökkent a biológia iránt, ráadásul nagyon jó tanára is volt. Egyszerre végeztre el az orvosegyetem általános orvosi karát, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem csembaló szakát. A két érdeklődési kör orvosegyetemi szakdolgozatában találkozott: a zeneterápiák helyét igyekezett feltárni a modern pszichiátriában.

 

 

Csembalóművészként a barokk kor muzsikája érdekli, orvosként pedig a vérbetegségek kutatásával foglalkozik. Büszke arra, hogy szintén orvos testvérével kidolgoztak egy szűrőmetódust, mellyel több százezer ember életét lehet könnyebbé tenni. Mindeközben a londoni Royal College of Musicban doktori tanulmányait folytatja.

 

Sportolóként is igen eredményes volt ifjúkorában: párbajtőr-vívásban kétszeres magyar bajnoknak, és kétszeres diákolimpiai bajnoknak mondhatja magát.

 

Hisz abban, hogy valamiben mindenki tehetséges, csak fiatalként ezt nagyon nehéz megtalálni. Ehhez kell a jó mentor, aki lehet egy jó pedagógus vagy a szülő. S ha már kiderült a tehetség, akkor fontos a motiváció és a kitartás is – tanácsolja.

Hirdetés
Ennek az oldalnak az eredeti elérhetősége: http://www.talentn.hu/toth-vajna-zsombor-csembalomuvesz-es-orvos
Praesent et nulla eu nibh laoreet varius. Nunc venenatis nisi in libero. In sed justo. Sed risus. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus.